ALEXIA MOUZA
Etude en Do dièse mineur Op. 10 No. 4 | Alexia Mouza
Alexia Mouza görög-venezuelai zongoraművész Athénban született. Diákja volt az olaszországi Imolában működő “Incontri col Maestro” Nemzetközi Zongoraakadémiának, ahol tanárai Leonid Margarius és Anna Kravcsenko voltak. Ezután Boaz Sharon tanítványaként szerzett előadóművész diplomát a Boston University Művészeti Karán. 2013 és 2015 között részt vett a tel-avivi Buchmann-Metha Zeneakadémia nemzetközi programjában Arie Vardi tanítványaként, akivel jelenleg is folytatja zongora tanulmányait.
2005-ben megnyerte a Cittá di Cantú Versenyt, ahol ő kapta a Sajtó Különdíját is.
Első helyezett lett 2008-ban a Giorgos Thymis Zongoraversenyen, 2009-ben pedig második helyezett lett a Val Tidone versenyen. 2015-ben első helyezést ért el a madridi Delia Steinberg Zongoraversenyen, harmadik helyezett lett a 9. Hamamatsu Zongoraversenyen, illetve szintén 2015-ben elnyerte az Athéni Akadémia díját.
Alexia számos országban lépett már fel, többek között Németországban, Svájcban Olaszországban, Görögországban, Kínában, Japánban, Venezuelában, Hongkongban és az Egyesült Államokban. Koncertet adott Mexikóban a Orquesta Sinfonica del Estadóval, A Simon Bolivar Szimfonikus Zenekarral Caracasban, de fellépett már a Tokyo Szimfonikus Zenekarral, a bolzanói Haydn Zenekarral, illetve az Athéni és a Thessaloniki Állami Zenekarral is.
Eddig két albumot jelentetett meg az olaszországi Domovideo gondozásában.
ALEXIA MOUZA



